Hogy hogyan is telt a vasárnapom...
Szerencsére egész jó időnk volt, több napsütéssel, mint felhővel, ezért adta magát, hogy megnézzem Freiburg legnagyobb szabadidős parkját, melynek része egy tó kilátóval és egy japán kert is. Ennek a közelében nagyon sok úgy mond "Ferien-Wohnung", vagyis nyaraló található, illetve az egyik legnagyobb egyetemi kollégium, a StuSie.
Délelőtt szétnéztünk az egyetemi menzán rendezett bolhapiacon, ahol az edényektől kezdve, a könyveken át, a ruhákig nagyon sok mindent árultak.
Pont délben kezdődött a Münsterben a vasárnapi mise, ahol szintén részt vettünk. Nagyon szép orgonajáték kíséretében, sok közös énekkel zajlott az esemény, ahol megemlékeztünk a november 9-én 25 éve lebontott berlini falról is.
A délután folyamán pedig egy nagyot sétáltam a belvárosban...
Azt hiszem a képek magukért beszélnek! :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése